(1908 - 1941) VAJDA Lajos

Vajda Lajos művészete nem tartozik a legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt, ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét, hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott, mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern művészet megteremtésére.
Mindeközben nyomorúságos hónapos szobákban lakott, nyári szentendrei „műterme” egy padlás volt, melynek gerendájához a házigazda kacsája volt kikötve, alig evett mást, mint tejet és száraz kenyeret. Képeit még a progresszívebb egyesületek bemutatóiról is kizsűrizték, életében csak két, barátaitól kölcsönzött lakásban rendezhette meg műterem-kiállítását, s egyetlen mű kivételével vásárlója sem akadt. Programjával azonban – bár elképzelései csak részben teljesülhettek – mégsem vallott kudarcot: a XX. századi magyar képzőművészet bartóki komplexitású műsorozatát hozta létre. Később saját belső tájai felé fordult, érzékeltetve a háború felé sodródó Európa drámáját is. Utolsó éveiben néhány fiatal művész felismerte jelentőségét, de hiába készült el apokaliptikus erejű utolsó szénrajzsorozata, törékeny szervezete nem tudott megküzdeni a kórral.
1943-as emlékkiállítása méltán keltett feltűnést az új utakat kereső festők s néhány érzékeny kritikus körében. Nem véletlen, hogy 1945-ben a haladó törekvések képviseletére alakult Európai Iskola tiszteletbeli tagjává választotta, s szellemi útmutatásai alapján folytatta munkáját. A sztálinista kultúrpolitikai fordulat után azonban nevét sem ejthették ki, özvegye egy ágyneműtartóban rejtegette életművét. A hatvanas évek elejétől azonban mind többször kellett felnyitni azt az ágyat: az etikai és szellemi ősüket kereső fiatal művészek újra felfedezték művészetét. Műveiből 1969-ben rendezték meg az első múzeumi bemutatót. 1978-ban jelent meg róla Mándy Stefánia alapos monográfiája, emlékmúzeuma 1986-ban nyílt meg Szentendrén. Azóta, immár néhány külföldön rendezett kiállítása alkalmából is, mind többen ismerkednek meg életművével.
Vajda 1908. augusztus 6-án született Zalaegerszegen egy szegény, a megélhetésért mindig komoly küzdelmet vívó zsidó család ötödik, utolsó gyermekeként. A bírósági irodaszolgaként dolgozó apa a jobb megélhetés reményében 1916-ban az akkor osztrák katonai megszállás alatt levő Szerbiába költözött. Ez a mozzanat döntő fontosságúnak bizonyult Vajda Lajos pályája szempontjából. Megismerkedése a nyugati kultúrától eltérő bizánci-ortodox művészettel és gondolkodásmóddal kitörölhetetlen nyomot hagyott életművén. Az ikonok világa, az isteni képmást megörökítő – sokszor névtelen – alkotók nemzedékről nemzedékre hagyományozott, szigorú szabályok szerinti tevékenysége fontos hatást gyakorolt elképzeléseire. Szerbiai tartózkodása alatt születtek első művészi próbálkozásai is. Először inkább csak hadihajókat, csatajeleneteket másolt, majd környezetét, családtagjait is megörökítette.

...

A festő életrajza

1908    augusztus 6-án születik Zalaegerszegen. Apja, Vajda Emánuel, a járásbíróság irodatisztje, később kitanulja a szűcsmesterséget. Anyja Fürst Judit. Testvérei: Miklós, Teréz, Márton.

1916    A család az akkor osztrák katonai megszállás alatt levő Szerbiába költözik. Vajda Belgrádban szerb, később német iskolába jár, majd a család a nyugat-szerbiai Valjevóban telepszik le.

1917    Ekkor születnek első ismert rajzai.

1922–1924    Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület) rajziskolájában tanul Budapesten.

1923    Szülei és nővére visszatelepülnek Magyarországra. Először újra Zalaegerszegen, majd Szentendrén, a Dumtsa Jenő u. 4-ben laknak. Vajda egy ideig művészi aspirációit támogató nagybátyjánál, az újságíró Vajda Mihálynál lakik, majd egy tanoncotthonba költözik.

1925–1926    Súlyosan megbetegszik. Csonttuberkolózist kap, hét operáción esik keresztül.

1927    Meghalt az édesanyja. A nyarat Valjevóban tölti Miklós bátyjánál, ősszel megkezdi tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, Csók István növendéke lesz.

1928    A főiskolán barátságot köt Korniss Dezsővel, Kepes Györggyel, Trauner Sándorral, Hegedüs Bélával. Társaival együtt látogatni kezdi a Kassák Lajos vezette Munka-kör rendezvényeit. Az első konstruktivista kísérletek. Nyáron Belgrádba utazik, szerepel a Műcsarnokban rendezett ún. növendék-kiállításon, ahol a friss szemléletű munkák a konzervatív művészkörök heves támadását váltották ki.

1929    Májusban a Csók Istvánnal és Vaszaryval elégedetlen konzervatív művésztanárok kezdeményezésére az Állami Ellenőrző Bizottság vizsgálatot folytat a főiskolán, Vajdát, Kornisst, Kepest és Traunert eltanácsolják az intézményből. Részt vesz a KÚT fiataljainak kiállításán a Nemzeti Szalonban.

1930    Részt vesz az Új Progresszív Művészek kiállításán a Tamás Galériában. Ősszel Párizsba utazik, és 1934 tavaszáig Párizsban él. A Quartier Latine egyik szegényes szállodájában lakik (Rue Lhomonde). Különböző alkalmi munkákból tartja fenn magát, gyakran éhezik. Megismerkedik a kor avantgárd művészetével. Találkozik Szabó Lajos filozófussal, aki komoly hatást gyakorol szemléletére. Eisenstein és Pudovkin hatására filmeket szeretne csinálni, „helyettük” fotómontázsokat készít s elkezdi „egyvonalas” rajzai sorozatát. Párizsban készült alkotásainak, addig gyűjtött könyveinek többsége elveszik.

1934    Hazatér Magyarországra. Budapesten a Képíró utca egyik olcsó szállodájában lakik, itt találkozik Ámos Imrével és Anna Margittal. Rázsó Klára magániskolájában Vaszary János korrektúráit látogatja, itt ismerkedik meg Bálint Endrével. Rálátásos pasztell csendéletek, vonalrajzok készülnek.

1935    A már korábban visszaérkezett Korniss Dezsővel közösen Szentendrén és Szigetmonostoron dolgozik. Ősszel az OMIKE menzáján megismerkedik későbbi feleségével, a Pozsonyban élő Richter Júliával. Házasságkötésükig tartó rendszeres levelezésük fontos dokumentuma művészi nézeteinek.

1936    Folytatják Korniss-sal szentendrei motívumgyűjtésüket. Kidolgozza a transzparens rajzmontázsok technikáját, módszerét „konstruktív szürrealista tematikának” nevezi. Beszélgetéseik során kidolgozzák az úgynevezett „szentendrei programot”, a bizánci és preklasszikus tradíció és az avantgárd elemeit felhasználó, a Kelet és Nyugat művészete között összekötő szerepet vállaló, terveik szerint Közép-Európára kiterjedő mozgalom koncepcióját. Egyik legtermékenyebb alkotói periódusa, a rajzok mellett pasztellek, ikonos képek készülnek. Sokat olvas, lefordítja Chagall Ma vie (Életem) c. önéletrajzát.

1937    Korniss-sal való kapcsolata megromlik, nyáron egyedül dolgozik tovább Szentendrén. Jóllehet megismerkedik Szántó Piroskával, Fekete Nagy Bélával és Mándy Stefániával, egyre kevésbé bízik programja mozgalommá bővíthetőségében. Baloldali meggyőződését megrendítik a sztálini megtorló perekről érkező hírek. Témaválasztásában megerősödik a szürrealizmus, töredékes, expresszív formák jelennek meg rajzain. Új kísérletek a montázstechnikával. Ősszel menyasszonyával együtt az akkor Párizsban élő Ámos Imréék műtermébe költözik, decemberben ugyanott műterem-kiállítást rendez. Ez évtől kezdve telente fázisrajzolóként dolgozik Macskássy Gyula és Kassowitz Félix rajzfilmjeiben.    1938    Januárban házasságot köt Richter (Vajda) Júliával. Nyomorúságos albérletekben laknak a József körúton, a Károly körúton, majd a Képíró utcában, felesége bérvarrást vállal. A nyarat ismét Szentendrén tölti. Ekkor készült művei a maszkok, szörnyfejek, irreális tájak. A karácsonyt Pozsonyban tölti felesége családjánál.

1939    Nyáron több fiatal művésszel (Szántó Piroska, Szin György, Fekete Nagy Béla stb.) együtt Szentendre külterületén, az ún. Haluskai tanyán dolgozik. Szén- és tusrajzok: imaginárius tájak, démonok, az archaikus kultúrák ihlette formák. Egészségi állapota rosszabbodik.

1940    Műterem-kiállítást rendez Szántó Piroska és férje, Seiden Gusztáv fotós Szép utcai lakásában. Nyáron ismét a Haluskai tanyán dolgozik, nagyméretű szénrajzokat készít. Szeptemberben munkaszolgálatos behívót kap, a Pest megyei Domonyban és Ikladon tartózkodik, de kiújuló tüdőbaja miatt leszerelik. Mellhártyagyulladást kap, különböző albérletekbe vándorolnak, többé nem tud alkotni.

1941    februárjában akut tüdőbaja miatt a Szent János Kórházba kerül (egy ideig ugyanott ápolják Szabó Lajost is). Szeptemberben néhány napra felesége hazaviszi Rákóczi úti albérletébe. Állapota rosszabbodása miatt a budakeszi tüdőszanatóriumba szállítják, ahol szeptember 7-én meghal.

1943    Az Alkotás Művészházban Kállai Ernő megrendezi emlékkiállítását. A vészkorszak alatt valamennyi családtagja elpusztul, özvegye bujkál, műveit csak nagy nehézségek árán tudja rejtegetni. 1946-ban az Európai Iskola tiszteletbeli tagjává avatja, egyik legfontosabb példaképének tekinti, de 1948-tól kezdve a hivatalos művészetpolitika nem vesz róla tudomást. Életművét majd két évtizedig Vajda Júlia ágyneműtartója őrzi. Első múzeumi kiállítását csak 1969-ben rendezi meg a Székesfehérvári István Király Múzeum. Retrospektív kiállítását 1978-ban rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában, Mándy Stefánia monográfiája 1983-ban lát napvilágot. Emlékmúzeuma 1986-ban nyílt meg Szentendrén.

Részlet a „A Magyar Festészet Mesterei” köteteiből (Kossuth Kiadó)

Vajda Lajos művészete nem tartozik a legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt, ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét, hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott, mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern művészet megteremtésére.

Mindeközben nyomorúságos hónapos szobákban lakott, nyári szentendrei „műterme” egy padlás volt, melynek gerendájához a házigazda kacsája volt kikötve, alig evett mást, mint tejet és száraz kenyeret. Képeit még a progresszívebb egyesületek bemutatóiról is kizsűrizték, életében csak két, barátaitól kölcsönzött lakásban rendezhette meg műterem-kiállítását, s egyetlen mű kivételével vásárlója sem akadt. Programjával azonban – bár elképzelései csak részben teljesülhettek – mégsem vallott kudarcot: a XX. századi magyar képzőművészet bartóki komplexitású műsorozatát hozta létre. Később saját belső tájai felé fordult, érzékeltetve a háború felé sodródó Európa drámáját is. Utolsó éveiben néhány fiatal művész felismerte jelentőségét, de hiába készült el apokaliptikus erejű utolsó szénrajzsorozata, törékeny szervezete nem tudott megküzdeni a kórral.

1943-as emlékkiállítása méltán keltett feltűnést az új utakat kereső festők s néhány érzékeny kritikus körében. Nem véletlen, hogy 1945-ben a haladó törekvések képviseletére alakult Európai Iskola tiszteletbeli tagjává választotta, s szellemi útmutatásai alapján folytatta munkáját. A sztálinista kultúrpolitikai fordulat után azonban nevét sem ejthették ki, özvegye egy ágyneműtartóban rejtegette életművét. A hatvanas évek elejétől azonban mind többször kellett felnyitni azt az ágyat: az etikai és szellemi ősüket kereső fiatal művészek újra felfedezték művészetét. Műveiből 1969-ben rendezték meg az első múzeumi bemutatót. 1978-ban jelent meg róla Mándy Stefánia alapos monográfiája, emlékmúzeuma 1986-ban nyílt meg Szentendrén. Azóta, immár néhány külföldön rendezett kiállítása alkalmából is, mind többen ismerkednek meg életművével.

Vajda 1908. augusztus 6-án született Zalaegerszegen egy szegény, a megélhetésért mindig komoly küzdelmet vívó zsidó család ötödik, utolsó gyermekeként. A bírósági irodaszolgaként dolgozó apa a jobb megélhetés reményében 1916-ban az akkor osztrák katonai megszállás alatt levő Szerbiába költözött. Ez a mozzanat döntő fontosságúnak bizonyult Vajda Lajos pályája szempontjából. Megismerkedése a nyugati kultúrától eltérő bizánci-ortodox művészettel és gondolkodásmóddal kitörölhetetlen nyomot hagyott életművén. Az ikonok világa, az isteni képmást megörökítő – sokszor névtelen – alkotók nemzedékről nemzedékre hagyományozott, szigorú szabályok szerinti tevékenysége fontos hatást gyakorolt elképzeléseire. Szerbiai tartózkodása alatt születtek első művészi próbálkozásai is. Először inkább csak hadihajókat, csatajeleneteket másolt, majd környezetét, családtagjait is megörökítette.

 
Hirdetés
smArt web design
fbPixel