Arts-up - Art Network - Művészeti galéria

Adatlap

Haris László
Fotóművészet
A képzőművészet és a fotográfia határterületei
Üzenet küldése
Vissza
Vissza

Galéria

Bemutatkozás

Vázlatos életút
1943. február 9-én született Budapesten.
1949 nyarán elkészül az első saját felvétel. Hat évvel idősebb bátyjától megtanul fényképezni, filmet hívni, kontaktolni. Írni, olvasni még nem tud.
1956. november 2-án engedélyt kap szüleitől, hogy a forradalom helyszíneit fényképezze Budapesten. (Az előző napokban a VIII. kerületben, ahol laktak, olyan súlyos harcok voltak, hogy a szülők nem engedték 13 éves gyermeküket az utcára.)
1957-61 középiskola Budapesten.
1959 az első kapcsolatteremtés fotográfusokkal. MADOME-tagság 16 éves korában.
1962-68 tanulmányok a Budapesti Műszaki Egyetemen.
1967 táján megismerkedik kitűnő magyar képzőművészekkel, Berki Violával, Csáji Attilával, Csutoros Sándorral, Demeter Istvánnal, Fekete Nagy Bélával, Feledy Gyulával, Galambos Tamással, Gyarmathy Tihamérral, Haraszty Istvánnal, Kondor Bélával, Korniss Dezsővel, Lossonczy Tamással és másokkal.
1968 házasság Csombó Ildikóval. Öt gyermekük születik.
1968-80 fotóművészeti munkássága mellett gépészmérnökként dolgozik.
1969 a SZÜRENON csoport kiállítása Budapesten. Bekapcsolódik az Új Magyar Avantgárd művészeti életébe.
1970 első önálló kiállítása. Festmény részletek nagyméretű fotói. BME kollégium, Budapest. Megnyitotta Sík Csaba.
1970-73 tagja a Balatonboglári Kápolnatárlatok Alkotó Csoportjának.
1972-80 a Nagyító című lap fotográfusa.
1973-79 konceptuális munkák.
1973-ban három közös koncept mű Csutoros Sándorral és Molnár V. Józseffel. (Lépcsőház, Szembesítés, Út)
1978-tól több mint húsz művészeti és építészeti tárgyú könyv fotó-illusztrációit készíti. A legfontosabb Anthony Gall: Kós Károly műhelye, Mundus, 2002.
1980-90 standfotós a Pannónia Filmstúdióban. Megismerkedik az animációs film technikájával. Fotósként, később animátorként sok film készítésében vesz részt. Kidolgozza a fotó-animáció eljárását, melyet először Orosz István Ah, Amerika című filmjében alkalmaznak.
1984 Apokrif címmel megrendezi első animációs filmjét (Orosz Istvánnal közösen).
1982-2000 kulturális és politikai plakátokat készít grafikus barátaival együttműködve. (Ducki Kristóf, Horváth Mária, Orosz István, Pócs Péter)
1992-97 Teszt Magazin képszerkesztő és fotográfus.
1996-tól festmény részletek fényképezése, nagyméretű digitális nyomatok. Ez az “Új Kaland” korszak. Fotográfiát tanít az ASA fotóművészeti szabadiskolában. Részt vesz a Magyar Fotográfusok Háza Művészeti Tanácsában.
1997-2000 szerkesztőként 12 fotográfiai műsort készít a Magyar Televízióban. (Árnyékfogó Magazin)
1997 Tell Díj a Magyar Televíziónál
2001 Balogh Rudolf Díj.
2003 Demeter Díj. Reflexinger kiállítás a Műcsarnokban. 60 évesen retrospektiv kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban (Retro 60)
2005 az induló Kolta Galéria első kiállítója.
2006 az előkerült 56-os képek digitális restaurálása, bemutatásuk az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban és Washingtonban.
2007 a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Új Képek kiállítás a Fészek Klubban. Tanulmányút Rómában.
2008-tól panoráma képek több idősíkon.

smArt web design