Főoldal
Belépés
Elfelejtett jelszó
Magyar fürdőélet: történetek – énképek – asszociációk

Egy rendhagyó kiállítás volt látható nyár végéig a Modemben. A Magyar fürdőélet című tárlat nem kurátori ötletből fakadt, hanem egy magángyűjtő házaspár kezdeményezéséből. Völgyi Miklós és Skonda Mária több évtizede aktív szereplője a hazai kortárs művészeti, műgyűjtői közegnek. A fürdőélet-kiállításhoz a velük kapcsolatban álló művészeket kérték fel új képek festésére, vagy (kisebb részben) korábban készült, idevágó munkáik beadására.

A kiállításon szereplő művek arról tanúskodtak, hogy a mai magyar festőket a kulturális és ábrázolási hagyományok helyenkénti beépítése mellett leginkább saját koruk történeteinek elmesélésére indítja a fürdés, a fürdők tematikája. Breznay Pál vásznai a Széchenyi illetve a Lukács fürdő életét kísérő rituálékkal foglalkoznak: sakkparti a vízben, kártyaparti az asztalnál. A középkorú vagy idősödő, több-kevesebb barnaságot és kisebb-nagyobb pocakot magukra szedett, aranyláncos férfiak vicceit, bemondásait vagy éppen a döntő lépéseket övező feszült csendet ugyanúgy el tudjuk képzelni, ahogyan egy régi müncheni zsánerjeleneten a katonák és a cselédek évődését. A römizők portrészerűen ábrázolt, valós szereplők, és Ferenc a Lukácsból is az: Kádár János egykori sofőrét legalábbis látásból mindenki ismeri, aki a budai gyógyfürdőt látogatja, és azt is tudni lehet róla, hogy egy sörért bármikor elmesél egy Kádár-anekdotát.

Hecker Péter Apáék vonatoznak a meleg vízben című festményének szereplői lelkesen vagy éppen kényszeredetten vesznek részt a medencében zajló, nagyon is „kortárs” össznépi mókában. Hasonlóan korfüggők Radák Eszter munkái is – az aquafitness-órát ábrázoló képet például akkor sem nézhetjük 19. századinak, ha a fürdő építészeti részletei a boldog békeidőket idézik. Kiss Márta a padon sugdolózó lányok és az őket alig titkoltan bámuló magányos férfi hármasával fogalmazza újra a Zsuzsanna és a vének témát. Galambos Tamás a szatíra eszközeivel ábrázolja a sörözve-virslizve-csajozva strandoló „úriembereket”, míg Benkő Viktor Pezsgőfürdő című képén korunk jacuzziban wellnesszező hőseire vethetünk egy ferde pillantást.

Lóránt János Demeter képei (Falusi fürdő) ennél plebejusabb miliőt mutatnak be rengeteg humorral, mély emberismerettel, szociográfiai érzékenységgel. Pap Gitta a fürdőben beszélgetve vagy éppen merengve ázó emberek fiziognómiájára helyezi a hangsúlyt a válogatásban szereplő művein, amelyek helyenként a Hogarth-i karikatúrák mélységével vetekszenek. Király András Gőzfürdő című képén – amely a válogatás legrégebben készült darabja – ugyanakkor az arcok alig látszanak, helyettük a testeket izzasztó gőzfüggöny a főszereplő.

Sipos Eszter tondója szinte piktogramokká stilizálja a felülnézetben ábrázolt uszodai jelenet szereplőit, akiknek „történetét”, mozgásait szaggatott vonalak jelenítik meg. Története(ke)t látunk Bognár Krisztina képein is, ám a Gyengém a kukorica című vásznon a vágy címben jelzett tárgya - elhelyezkedése és színe okán – sokkal fontosabb helyet kap, mint a háttérben lubickoló mellékszereplők. Ez a mű már átvezet a fürdés kapcsán az egyént központba helyező munkák csoportjához. Az énképek par excellence példája a kiállított anyagban Fehér László Önarcképe, de Osgyányi Sára Egyedül a medencében című műve is a víz, az úszás által kínált elmélyülésről, a „magamba feledkezés” érzéséről – no meg a víztükör és a víz alatti látvány finom hullámzásának élményéről - szól. Tamási Claudia a fürdés utáni testápolás nárcisztikus élményről, a bőr és a naptej, illetve a bőr és a mosdószivacs intim kapcsolatáról mesél a válogatásban szereplő festményein.

Nagy Kriszta képeinek már a címei (Fejes az Életbe, Megmutatom magam) is jelzik, hogy a művész – hogy is lehetne nála másképp – a fürdés tematikáját egyszerű ürügyként kezeli abban a nagy és soha véget nem érő kalandban, amit önazonosságának boncolgatása jelent a számára. Czene Márta önarcképét a napszemüveg lencséiben megjelenő Ingres-festményrészlet teszi időtlenné, kapcsolja hozzá a fürdés ábrázolásának évszázados hagyományaihoz. Szemadám György alkotása már teljesen művészeti asszociációkból építkezik. A Krisztus előtt félezer évvel született etruszk sírkamra-festménytől a 19. századi francia festészet emblematikus alkotásaiig terjed az idézetek skálája, de a középpontba természetesen egy hamisítatlan Szemadám-madár került.
Ember és víz „barátságának” mindig voltak és lesznek társasági, társadalmi dimenziói ugyanúgy, ahogyan a magány megélése, a meditáció vagy az erotikus tartalom sem választható el a fürdőkultúrától. A válogatásban szereplő alkotások változatossága és színvonala bizonyítja, hogy ez a kézenfekvő, mégis viszonylag ritkán alkalmazott téma bőven tartogat izgalmakat a kortárs alkotóknak – és minden bizonnyal a művészetkedvelőknek is.


Takács Gábor
(részlet a kiállítás katalógusából)

Kapcsolódó művészek az Arts-up Mirondellában:
Benkő Viktor
Breznay Pál
Pap Gitta

Szemadám György

 

Egy rendhagyó kiállítás volt látható nyár végéig a Modemben. A Magyar fürdőélet című tárlat nem kurátori ötletből fakadt, hanem egy magángyűjtő házaspár kezdeményezéséből. Völgyi Miklós és Skonda Mária több évtizede aktív szereplője a hazai kortárs művészeti, műgyűjtői közegnek. A fürdőélet-kiállításhoz a velük kapcsolatban álló művészeket kérték fel új képek festésére, vagy (kisebb részben) korábban készült, idevágó munkáik beadására.

A kiállításon szereplő művek arról tanúskodtak, hogy a mai magyar festőket a kulturális és ábrázolási hagyományok helyenkénti beépítése mellett leginkább saját koruk történeteinek elmesélésére indítja a fürdés, a fürdők tematikája. Breznay Pál vásznai a Széchenyi illetve a Lukács fürdő életét kísérő rituálékkal foglalkoznak: sakkparti a vízben, kártyaparti az asztalnál. A középkorú vagy idősödő, több-kevesebb barnaságot és kisebb-nagyobb pocakot magukra szedett, aranyláncos férfiak vicceit, bemondásait vagy éppen a döntő lépéseket övező feszült csendet ugyanúgy el tudjuk képzelni, ahogyan egy régi müncheni zsánerjeleneten a katonák és a cselédek évődését. A römizők portrészerűen ábrázolt, valós szereplők, és Ferenc a Lukácsból is az: Kádár János egykori sofőrét legalábbis látásból mindenki ismeri, aki a budai gyógyfürdőt látogatja, és azt is tudni lehet róla, hogy egy sörért bármikor elmesél egy Kádár-anekdotát.

Hecker Péter Apáék vonatoznak a meleg vízben című festményének szereplői lelkesen vagy éppen kényszeredetten vesznek részt a medencében zajló, nagyon is „kortárs” össznépi mókában. Hasonlóan korfüggők Radák Eszter munkái is – az aquafitness-órát ábrázoló képet például akkor sem nézhetjük 19. századinak, ha a fürdő építészeti részletei a boldog békeidőket idézik. Kiss Márta a padon sugdolózó lányok és az őket alig titkoltan bámuló magányos férfi hármasával fogalmazza újra a Zsuzsanna és a vének témát. Galambos Tamás a szatíra eszközeivel ábrázolja a sörözve-virslizve-csajozva strandoló „úriembereket”, míg Benkő Viktor Pezsgőfürdő című képén korunk jacuzziban wellnesszező hőseire vethetünk egy ferde pillantást.

Lóránt János Demeter képei (Falusi fürdő) ennél plebejusabb miliőt mutatnak be rengeteg humorral, mély emberismerettel, szociográfiai érzékenységgel. Pap Gitta a fürdőben beszélgetve vagy éppen merengve ázó emberek fiziognómiájára helyezi a hangsúlyt a válogatásban szereplő művein, amelyek helyenként a Hogarth-i karikatúrák mélységével vetekszenek. Király András Gőzfürdő című képén – amely a válogatás legrégebben készült darabja – ugyanakkor az arcok alig látszanak, helyettük a testeket izzasztó gőzfüggöny a főszereplő.

Sipos Eszter tondója szinte piktogramokká stilizálja a felülnézetben ábrázolt uszodai jelenet szereplőit, akiknek „történetét”, mozgásait szaggatott vonalak jelenítik meg. Története(ke)t látunk Bognár Krisztina képein is, ám a Gyengém a kukorica című vásznon a vágy címben jelzett tárgya - elhelyezkedése és színe okán – sokkal fontosabb helyet kap, mint a háttérben lubickoló mellékszereplők. Ez a mű már átvezet a fürdés kapcsán az egyént központba helyező munkák csoportjához. Az énképek par excellence példája a kiállított anyagban Fehér László Önarcképe, de Osgyányi Sára Egyedül a medencében című műve is a víz, az úszás által kínált elmélyülésről, a „magamba feledkezés” érzéséről – no meg a víztükör és a víz alatti látvány finom hullámzásának élményéről - szól. Tamási Claudia a fürdés utáni testápolás nárcisztikus élményről, a bőr és a naptej, illetve a bőr és a mosdószivacs intim kapcsolatáról mesél a válogatásban szereplő festményein.

Nagy Kriszta képeinek már a címei (Fejes az Életbe, Megmutatom magam) is jelzik, hogy a művész – hogy is lehetne nála másképp – a fürdés tematikáját egyszerű ürügyként kezeli abban a nagy és soha véget nem érő kalandban, amit önazonosságának boncolgatása jelent a számára. Czene Márta önarcképét a napszemüveg lencséiben megjelenő Ingres-festményrészlet teszi időtlenné, kapcsolja hozzá a fürdés ábrázolásának évszázados hagyományaihoz. Szemadám György alkotása már teljesen művészeti asszociációkból építkezik. A Krisztus előtt félezer évvel született etruszk sírkamra-festménytől a 19. századi francia festészet emblematikus alkotásaiig terjed az idézetek skálája, de a középpontba természetesen egy hamisítatlan Szemadám-madár került.

Ember és víz „barátságának” mindig voltak és lesznek társasági, társadalmi dimenziói ugyanúgy, ahogyan a magány megélése, a meditáció vagy az erotikus tartalom sem választható el a fürdőkultúrától. A válogatásban szereplő alkotások változatossága és színvonala bizonyítja, hogy ez a kézenfekvő, mégis viszonylag ritkán alkalmazott téma bőven tartogat izgalmakat a kortárs alkotóknak – és minden bizonnyal a művészetkedvelőknek is.

 

Takács Gábor

(részlet a kiállítás katalógusából)

 
Tagjaink hirdetései
Hirdetés
smArt web design
fbPixel