Főoldal Művészettörténet - A múlt Mesterei (1873 - 1940) KERNSTOK Károly
(1873 - 1940) KERNSTOK Károly

(Budapest, 1873.12.23. - Budapest, 1940.6.10.)

Budapesti iparrajziskolai tanulmányok után 1892-ben Hollósy Simon müncheni festőiskoláját, 1894-1896 között a párizsi Julián akadémiát látogatta. 1896-tól három évig Benczúr Gyula budapesti mesteriskolájában dolgozott. Courbet, Millet és Meunier hatása alatt eleinte realista-naturalista kompozíciókat festett szociális témákról. 1900 körüli munkái a nagybányai festők képeivel mutatnak rokonságot. 1907-ben a Magyar Impresszionisták és Natura­listák Köre egyik alapító tagja. Gyors stílusváltásaiban a posztimpresszionista és Fauve-elvek megértése következett: erősen hangsúlyozta a forma és a vonal jogát és szívesen stilizált. Döntő szerepe volt a Nyolcak festőcsoport létrejöttében. A művészet és a társadalom radikális megváltoztatására törekedett, ezzel összhangban vállalta el az 1919-es magyar Tanácsköztársaság idején a művészeti ügyek népbiztosságát. Berlini emigrációjának éveiben a német expresszionizmus hatott rá. 1926-ban hazatérve naturalista, majd klasszicizáló kompozíciókat festett.

Forrás:
Szinyei Merse Anna:
AZ IMPRESSZIONIZMUS SODRÁBAN - Magyar Festészet 1870-1920

AZ IMPRESSZIONIZMUS SODRÁBAN - Magyar Festészet 1870-1920

 
Hirdetés
smArt web design
fbPixel