Főoldal
Belépés
Elfelejtett jelszó
II. KIM Szalon

II. KIM SzalonTavaly indult útjára a KIM Szalon nevű kezdeményezés. A szervezők arra törekedtek, hogy olyan fiatal képzőművészek alkotásait mutassák be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium falai között, akik más fórumokon már többször bizonyították tehetségüket.

Az első kiállítás célja az volt, hogy az alkotók képei és szobrai emeljék a belső terek fényét egy különösen fontos időszakban, Magyarország EU-elnökségi féléve alatt. Az I. KIM Szalon sikerén felbuzdulva kezdték meg a II. KIM Szalon szervezését. Skonda Mária férjével, Völgyi Miklóssal fölkarolta a kezdeményezést. Skonda Mária a Szalon jelentőségét a következőképp foglalta össze: „A KIM Szalon a művészek szemein keresztül hozza be a világot a minisztériumba. A „hivatalról” olyan kép alakulhat ki, amelyik elzárt, megközelíthetetlen intézményként működik. A művészet és a kultúra mindenképpen egy szűrő. A művészek szemén keresztül, különböző ábrázolási technikák segítségével információk kerülnek be a minisztériumba.  Megnyitja a zárt hivatali légkört, beengedi a levegőt. Érzékenyebbé teheti a döntéshozókat, elindulhat egy társadalmi párbeszéd a művészekkel, a kultúrával. Tovább lehet gondolni a kezdeményezést, teadélutánokat lehet szervezni. Akár néhány ember is összeállhat, aki fölvállalja a kultúrát; tematikus beszélgetéseket, vélemény-cserét ösztönöz.”

II. KIM Szalon megnyitóA műgyűjtő házaspár több ezer darabos, a szakmában jól ismert és elismert képzőművészeti gyűjteményéből Kiss Márta festőművész képeit bocsájtották a minisztérium rendelkezésére. Az eredetileg festő-restaurátor végzettségű alkotó saját elmondása szerint vonzódik a mesék, mítoszok, álmok világához, így gyakran jelennek meg képein fiktív történetek hősei. Üdvözölte a felkérést, és hangsúlyozta: szívesen venne hasonló kezdeményezést más közintézményekben is.
A II. KIM Szalon keretén belül a szervezők igyekeztek hangsúlyozni a mecenatúra fontosságát Magyarországon, emellett először tekinthetőek meg fotóművészeti alkotások is a minisztérium folyosóin.
Somogyi Márk fotóművész Balaton-felvidéki sorozatának köszönhetően a borászat szépségeibe nyerhet bepillantást az érdeklődő, így nemcsak a munkatársak, de a minisztériumba látogató külföldi vendégek is egyszerre ismerkedhetnek meg egy lenyűgöző hazai tájegységgel, valamint az egyik leghíresebb hungarikummal, a magyar borászattal.
Szanyi Borbála szobrász Ünnep című síkplasztikája, továbbá Schuck Attila és Kovács Rita fényképei is megtekinthetők a II. KIM Szalonban. Szembetűnő, hogy a két fiatal fotós szívesen merít ihletet a magyar falusi hagyományokból, a vidéki életből.
A kiállítók listája tovább bővült Zakariás István és Posta Máté festőművészek nevével, akik Tükrözés/Torzulás című sorozatukkal képviseltetik magukat az eseményen. Zakariás István szerint a kiállítás belátást jelent a döntéshozók részéről, hogy egy nemzet létfenntartása nemcsak anyagi, hanem szellemi alapokon is nyugszik, különös tekintettel a kultúra identitásteremtő szerepére.

 

 

Forrás: KIM
Fotók: Pelsőczy Csaba

II. KIM Szalon megnyitó

II. KIM Szalon megnyitó

II. KIM Szalon megnyitó

 
Tagjaink hirdetései
Hirdetés
smArt web design
fbPixel