Főoldal Művészettörténet - A múlt Mesterei (1862 - 1917) FERENCZY Károly
(1862 - 1917) FERENCZY Károly

(Wien, 1862.2.3. - Budapest, 1917.3.18.)

Ferenczy Károly az 1900 körüli évtizedeknek, a modern magyar festészet első fénykorának kimagasló művészegyénisége. Rendhagyó alkat, aki semmiképp sem illett bele korának a bohém festőről alkotott elképzelésébe. Szabályos, botrányoktól mentes, már-már eseménytelen életet élt. A festészetet megszállottan hivatásnak tekintette, és életvitelének középpontjában az alkotás, a művek teremtése állt. Hitelesen új stílusra törekedett anélkül, hogy megtagadta volna az európai festészet több száz éves hagyományait. Nem modern lázadásra, hanem modern szintézisre tört.
Nem volt született vezéregyéniség, és mégis – mint primus inter pares – Hollósy Simon távozása után, pusztán hallatlan művészi tekintélye és csendességében is nagy hatású személyisége révén ő lett Nagybánya, azaz a nagybányai szabadiskola vezető mestere.
Népszerűsége a közönség körében néhány híres képén (mint például az Október) alapszik, de igazából a választékos ízlésű szakértők kedvence, a „festők festője”, írta róla Bernáth Aurél. Ferenczy szokatlanul későn, szinte előzmények nélkül döntött a művészpálya mellett, de attól fogva tántoríthatatlan kitartással küzdött a tudásért. Nem volt istenadta rajztehetség, aki már gyermekfővel virtuóza a ceruzának vagy ecsetnek; nehéz és szívós munkával sajátította el a technikai készségnek azt a fokát, amikor már csak a művészi gondolat – korának kifejezésével élve a forma-gondolat – a lényeg, a technika mintegy magától jön. Éveken át vállalta a tanuló szerepét, és kezdettől fogva igen magas mércét állított fel önmaga számára; ezért van az, hogy egyrészt alig maradt megoldatlan, bizonytalansággal teli képe, másrészt hogy viszonylag kicsi az életműve. (375 mű szerepel a Genthon István szerkesztette, máig legteljesebb képkatalógusban.) Az egyik leglíraibb, egyben legszemérmesebb festőnk, aki sajátosan artisztikus, esztétizáló személytelenség mögé próbálta rejteni szubjektív érzelmeit. Szinte nincs ifjú-korszaka, nem izzik át szenvedély korai munkáin sem, de nem adatott meg neki az öregkor kiérlelt, letisztult szintézisteremtése sem, hiszen nem volt hosszú életű, súlyos betegség vitte el ötvennégy éves korában.
Mindennek ellenére életműve belső stiláris korszakai mellett is egyedülállóan egységes szellemet áraszt, egy szigorúan fegyelmezett esztétizálással jellemezhető l’art pour l’art felfogást, amit átitat a természet és a szépség iránti áhítat. Ferenczy a természeti látvány már-már vallásos elmélyültségű, áhítatos szemléletét fogadja el az alkotás kiindulópontjának, amelyből azután a színek erejével teremt új képi szintézist.
Lassan kibontakozó tehetségét a kollégái szinte kezdettől fogva elismerték, művészetét becsülték, de mind a kritika, mind a közönség csak lassan, fokozatosan kezdte elfogadni és megszeretni hűvös eleganciájú, távolságtartó művészetét. A zajos, szenzációs siker kimaradt Ferenczy Károly életéből, és talán az utóéletéből is. Akárcsak az életben, festményein is kínosan kerülte a közvetlen érzelmi megnyilvánulásokat, és igencsak sokat árul el a festői feladatot egyre zárkózottabb és aszketikusabb módon megközelítő felfogásáról az a félmondat, amelyet az 1890-es  évek müncheni időszakáról írt az első gyűjteményes kiállításának rövidke bevezetőjében: „az emberi momentumok még túlságosan érdekeltek”.
Ez a szokatlanul visszafogott, már-már rideg művészi felfogás jobban érthető, ha behelyezzük a kor művészeti ideáljainak abba a modernizáló vonulatába, amelyik a festészet fejlődésének, korszerűségének a zálogát abban látta, ha az végre megszabadul az „irodalmiasságtól”, a szóban is elmondható események, anekdoták, színpadias jelenetek ábrázolásától, és a tiszta festőiséget, a színek, a formák világát helyezi előtérbe, mert csak ezáltal érheti el a más művészeti szféráktól való függetlenülését.
Ferenczy – ez a kortársai közül műveltségével és állandó önkontrolljával is kitűnő, zárkózott és büszke lélek – rendkívül érzékeny és lírai alkat volt, aki sérülékenységét aszketizmusának páncélja mögé rejtette.

...

A festő életrajza

1862    február 8-án Bécsben született.

1885    Feleségül veszi unokanővérét, Fialka Olgát. A nápolyi művészeti akadémián tanul.Valér fia születése.

1887–1889    Párizs. A Julian Akadémián tanul, ahol tanárai Robert-Fleury és A. W. Bourguereau voltak.

1889    Családjával Szentendrére költözik.Két festményét állítja ki a Műcsarnok téli kiállításán, Budapesten.

1890    Megszületnek ikergyermekei, Béni és Noémi. Megfesti a Kavicsot hajigáló fiúk-at.

1893    Münchenbe költözik családjával együtt.

1896    Nagybányán telepszik le családjával. Az Ezredéves Országos Kiállításon öt művel szerepel. Illusztrációkat készít Kiss József költeményeihez. (Nápolyi emlék.)

1897    Budapesten, a nagybányai festők első csoportos kiállításán harmincnégy művel szerepel.

1898    Részt vesz a nagybányaiak második csoportos kiállításán. Illusztrációkat készít Bródy Sándor Ezüst kecske című regényéhez.

1899    A Műcsarnok tavaszi kiállításán két, téli kiállításán hét, a Nemzeti Szalon téli tárlatán egy képe szerepel.

1900    A párizsi világkiállításra küldendő anyagot kiválasztó tíztagú bizottság elnöke. Őmaga is kiállít Párizsban, és III. osztályú érmet nyer.

1901    Elnyeri az Ipolyi Arnold-díjat. Kiállít Münchenben, Berlinben és a Velencei Biennálén.

1902    A Nagybányai Szabad Festőiskola alapító tagja lesz. Kiállít mind a Nemzeti Szalonban, mind a Műcsarnokban. Elnyeri a Lipótvárosi Kaszinó díját.

1903    Novemberben a Nemzeti Szalonban megnyílik első gyűjteményes kiállítása.

1904    A Saint Louis-i világkiállításon bronzérmet nyer.

1905    Kiállít a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalonban, a Müncheni Nemzetközi kiállításon. A Velencei Biennálén elnyeri a két nagy aranyérem egyikét Festő és modell című képéért.

1906    Szinyei Merse Pál, az új rektor kinevezi a Mintarajziskola tanárává Budapesten.

1907    A MIÉNK alapító tagja. Münchenben kis aranyérmet nyer.

1908    A MIÉNK első csoportkiállításának szervezője. Ráth György-díjat nyer.

1909    A MIÉNK második csoportkiállításának szervezője. Az újonnan megalakult Művészház vezetői közé választják.

1910    A berlini Szecesszió kiállításán huszonnégy képpel szerepel.

1911    Az újonnan alakult Nagybányai Festők társaságának elnökévé választják. Részt vesz a Római Nemzetközi Kiállításon.

1912    A Nagybányai Művésztelep jubileumi kiállítása.

1913    Gyűjteményes kiállítást rendez az Ernst Múzeumban.

1914    A Velencei Biennálé Magyar osztályát ő rendezi. Vaszary-díjat kap.

1915    Társulati díjat kap Pietà című festményéért.

1916    Gyermekeivel, Valérral, Bénivel és Noémivel együtt közös kiállítást rendez az Ernst Múzeumban.

1917    március 18-án hunyt el Budapesten.

Részlet a „A Magyar Festészet Mesterei” köteteiből (Kossuth Kiadó)

 
Hirdetés
smArt web design
fbPixel